Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület
Együtt könnyebb!

NOE őszi találkozó a Hortobágyon

Editor: admin

Published: 9 évvel ezelőtt

Hortobágy, te csodás!
 
Mondjuk ugye a hajnali 4-es indulás kicsit erős volt, a busz kicsit szűkös, de a társaság minden kényelmetlenséget feledtetett! Hiszen a kisbusz csak a mi családunk egy részletét (11-en jelentünk csak meg az eseményen a 17 és félből :) , és egy másik család szintén egy részletét (csak 3-an voltak, így a létszámversenyt még a családunk töredékes voltával is egyértelműen mi nyertünk :) szállította.
Jópár óra utazás után (7, de ugyan ki számolja? Csak a puhányabbja....) végre megérkeztünk Hortobágyra, ami ugyebár a Hortobágyon fekszik. Némi etimológiai elemzés után megállapítottuk, hogy teljesen mindegy, hogy a falu vagy a táj neve volt az első, mindenképpen fantasztikus a látvány a Mecsek domborzatához szokott szemeinknek. Érdemes megjegyezni, hogy a vita a parttalanságában nagymértékben hasonlított a Mivoltelőbbatyúkvagyatojás? című örökérvényű, ámde megválaszolhatatlan kérdésáradatra.
Szóval a cseppet sem fárasztó (khm. 7 óra!!! Tudjátok ti milyen az egy kisbuszba zárva???) utazás után hamarjában elfoglaltuk a szállásunkat, megittuk a jól megérdemelt kávéadagunkat, és belevetettük magunkat a forgatagba. A gyerekek kipróbálták az igazi, eredeti gémes kutat (áá, cseppet sem lettek vizesek...), rohangálhattak a nagy füves téren (jólesett kergetőzni velük az elgémberedett tagjainkkal :), és úgy alapjában véve jól érezték magukat (na jó, mi is). A ki nem hagyható 9 lyukú hidat minden oldalról körbejártuk, megcsodáltuk, lefotóztuk, megörökítettük.
Megnéztünk egy könnyed előadást, amelyben gólyalábakon táncoló előadók a történetmondó szavai alapján produkálták magukat a közönség nem kis derültségére.
De a java még hátra volt: a délutánunkat a Hortobágyi Nemzeti Park Vadasparkjában töltöttük. No hát az bőven okozott szájtátást, leesett állakat, csodálkozó, örömteli pillantásokat a gyerekek, de -bevallom derekasan- még a felnőttek számára is! Számtalan olyan állattal találkozhattunk majdhogynem szemtől-szembe, amelyeket korábban csak képről, tv-ből láthattunk! Aki nem hiszi, ugye: Járjon utána! De most viccet félretéve: komolyan járjatok utána, mert nagy élmény volt!!!
(Azóta is vérzik a szívem Lutráért, a vidráért, akit szívesen hazacsempésztem volna magammal...)
Az éjszaka végre mindenki kipihenhette magát, még a gyerekeknek sem kellett külön altató. Vasárnap a szentmisét egy különleges, külsőre egy Manó-lakhoz hasonló ökumenikus templomban hallgattuk végig, majd időt szakítottunk még az indulás előtt egy interaktív darumadaras kiállítás megtekintésére is.
A hazaút csendesebben telt, Walt Disney egyik remekét élvezhettük a buszsofőrünk jóvoltából.
Tartalmas, közösségformáló, élvezetes két napot töltöttünk együtt, amelyet ezúton is hálásan köszönünk a szervezőknek!
 
Kis-Kovácsné Vancsa Barbi

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület

7623 Pécs, Szabó József u. 4.  Telefon:72/520-568, 20/2890040

E-mail: pszne1987@gmail.com

Minden jog fenntartva! 2014  Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület  |  Powered by GridGuyz | Készítette: megaweb