Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület
Együtt könnyebb!

Házasság Világnapja 2018

Editor: admin

Published: 4 évvel ezelőtt

 

A házasság egy férfi és egy nő hűségen alapuló kapcsolata, melyben
kiteljesedhetnek s elajándékozhatják önmagukat egymásnak. Ugyanakkor együtt
alapozzák meg a család erős alapját is. Azokra az értékekre, melyek veszélyben
vannak, külön kell figyelni, és féltve óvni, megőrizni az utókornak. Ezért ünnepeltük
már 15. alkalommal a Házasság Világnapját február 10-én Pécsett, hogy
megerősödhessünk és példát mutathassunk.
A 11 órakor bemutatott szentmise után ebéddel vártuk a 300 regisztrált vendéget a
Magtár Látogatóközpontban. Előadás, kiscsoportos beszélgetés, zene, díjak
átadása, jubiláló házaspárok köszöntése volt a színes program vacsoráig. Három
házaspár „Együtt másokért” emlékérmet kapott, melyhez szívből gratulálunk.
Közben a gyerekeknek foglalkozásokat tartottunk, hogy szüleik nyugodtan
ünnepelhessék kettőjük kapcsolatát ezen a napon.
Vacsora után bor és csoki kóstolón vehettek részt az érdeklődők, a teaházban
beszélgethettek és egy kvíz játékon nyerhettek értékes nyereményeket.
Öröm volt újra együtt lenni határokon túlról érkező barátainkkal, akik 60 fővel
érkeztek hozzánk, és az ország más városaiból idelátogatókkal.

Fotók

Köszöntők

Előadás

Családi zene

 

Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület

7623 Pécs, Szabó József u. 4.  Telefon:72/520-568, 20/2890040

E-mail: pszne1987@gmail.com

Minden jog fenntartva! 2014  Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület  |  Powered by GridGuyz | Készítette: megaweb