Házszentelő Pécsett a Családok Házában
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület apraja nagyja 2015.05.30-án új székháza szentelésének ünnepére gyülekezett. A házat egy évvel ezelőtt vettük meglehetősen leromlott állapotban, s mostanra sikerült rengeteg önkéntes és szakmunkával használhatóvá tennünk. Itt lett az új székházunk, mely két szinten irodákból és nagyteremből áll. Nagy öröm volt, hogy épp gyereknapon tudtuk a tagságnak is bemutatni és használatba adni az új épületet, mely hamar megtelt gyerek-zsivajjal.
Az ünnep délelőttjén a ház felújításán önkéntes munkában segítő tagjaink vehették át az emléklapjukat, melyeket gyerekek rajzaival, „Milyennek képzelem a Családok Házát?” címmel, és viaszba öntött pecséttel díszítettünk. A bőséges bográcsos ebéd után dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök szentelte meg a házat, beszédet mondott még Schanda Tamás ifjúságért felelős államtitkár helyettes, dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere, Pataki János a KCSSZ elnöke és Herbert Gábor egyesületünk elnöke. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte néhány hozzánk közel álló szervezet, mint pl. a Katolikus Karitász, a Janus Pannonius Múzeum, és más nagycsaládos egyesületek küldöttei.
A délutáni családi vetélkedők és gyerek programok után vacsora és utcabál következett, melyen a környék lakói is részt vettek, s jó alkalom adódott arra, hogy a szomszédokkal is megismerkedhessünk.
A gyerekek kvízt töltöttek ki a házról, kismotor és futóbicikli versenyen vettek részt az utcán, aszfaltrajzokkal díszítették a környéket. Az udvarban hétfejű sárkány fejeit dobálták le, horgásztak, hintáztak és a katica pöttyeit próbálták eltalálni ping-pong labdával. A családok mesét írtak a Családok Házáról, „kézfát” készítettek, virágokat ültettek el a kertben.
226 fő vett részt ezen a szép májusi napon az ünnepségen, segítségükkel a kertben érő meggy egy része is nagycsaládos pocakokba került.
A programot a KCSSZ és a Szigetvári Takarékszövetkezet támogatta, melyet ezúton is köszönünk.
Bánki Benjámin
Szívünk másik fele
1
Minden fiókát vár biztos fészek,
hisz szeretetből épült meg váza.
Kis részekből így lettek egészek,
és létrejött a Családok Háza.
2
E hatalmas hely olyan békét nyújt,
mint a tengereink összes partja.
Sok családot az erő széppé gyúrt,
s mint téglákat, folyton összetartja.
3
E ház a derű közös forrása,
az otthon, ahol egyek lehetünk.
Ahogy a sövényt vágjuk formásra,
úgy formál egymáson szeretetünk.
4
Újabb szavakat majd a jövő vés,
az együttes hit mozgat életet.
Szétszakíthatatlan a kötődés,
ami felhalmoz boldog éveket.
5
A világ egy nagyon magas orom.
Ha elfogy majd a jó, újat ki ad?
Testvérem kezébe kapaszkodom.
S maradok, Anyukám, hálás fiad.
6
Az apai szónak nagy a súlya,
A gyerek álmában játszik vele.
Suttogom, ölelés mögé bújva:
Az otthon a szívünk másik fele.
2015.05.30.
Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület
meghívja Önt és kedves családját
a 2015. május 30. napján 11 órátólkezdõdõ házszentelõ, házavató ünnepségünkre és az utána következõ játékos, szórakoztató közösségépítõ ünneplésre, majd az esti utcabálra.
Helyszín: Pécs, Szabó József utca 4.
Program
11:00 Gyülekező
11:30 A segítők köszöntése (közben gyerekprogramok)
13:00 Bográcsos ebéd
14:00 Családi játszó délután
15:00 Házszentelő
Köszöntőt mond Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Köszöntőt mond Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök
Avató beszédet mond Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere
A házat megszenteli Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök
16:00 Családi játszó délután
18:00 Szendvics vacsora, teaház
18:30 Utcabál (közben gyerekprogramok)
Kérjük, hogy minden család hozzon egy tálca süteményt és egy egynyári virágpalántát (amit a kertben elültetünk).
Minden jog fenntartva! 2014 Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület | Powered by GridGuyz | Készítette: megaweb